sunike

Esetem a banyával, avagy hülyeségem története… nagy dolog…?

Képzeljétek, mi esett meg velem a minap, amikor is épp kezdenek nagyjából jóra fordulni a dolgok az életemben.  Egy szép, napos csütörtöki reggelen, miután nem publikus lelki okok miatt éjszaka csak mintegy három órát sikerült aludnom, elmentem kontrollra az immunológus dokimhoz, aki egy nagyon jó orvos, és nagyon jó ember. Hála Istennek, minden leletem rendben van, valamint végre előkerült a cseten egy olyan személy, aki még mindig elég fontos nekem, és úgy tűnt, hogy az aznap délutáni találkozásunk is rendben van, ami miatt előző nap meg éjszaka annyit izgultam, és ami miatt olyan keveset és rosszul aludtam.

Szóval, kimentem a kórházból, Nagyvárad tér, egy napos helyen megálltam, mikor láttam, hogy a kérdéses személy írt nekem a cseten. Na végre! Elkezdtem neki pöntyögni a választ álltamban, mikor odajön hozzám egy elég elhanyagolt külsejű, de még határértékeken belül lévő cigányasszony. Valami viszonylag szokásos szöveg, hogy ezer bocsánat a zavarásért, de ő megy valakit látogatni a kórházba, és adjak neki pár forintot, mert mit tudom én, miért. Jó. Szinte soha nem szoktam koldusoknak adni, amiért eddig szégyelltem magam, de gondoltam, most az egyszer kivételt teszek. Hiszen szépen süt a nap, a leleteim jók lettek, az orvos kedves volt és a fontos személy is előkerült a cseten. Adtam neki 200 forintot. Erre a vénasszony azt mondja.

• Látom, maga egy nagyon jó ember. Megengedné, hogy jósoljak a tenyeréből?

Sajnos túl jó kedvemben voltam már akkor, valamint megmámorosodva a jótékonyság örömétől, és persze jót remélve az aznap délutánra tervezett találkozótól, mondtam neki, hogy persze, és ez lett a vesztem. Először csak odamutattam a baltenyerem, amiből ő megállapította, hogy egészség, áldás, békesség lesz az életemben, szerelemben szerencsés, stb, stb, és még azt is mondta, hogy ma délután öt és hat között nagy öröm fog érni. Na, ez lett a vesztem, mivel a fontos személlyel a találkozó körülbelül öt és hat közé volt időzítve. Az „információtól” megmámorosodva hagytam tovább kibontakozni a remek marketinges cigányasszonyt.  Aszongya nekem, adjon ide most egy papírpénzt. Elővettem egy ezrest, a vénasszony a kezébe vette és ráköpdösött. Apád, anyád idejöjjön. Aszongya, maga is köpködjön rá. Ekkorra sajnos már elkapott a gépszíj, én nem tudtam eddig, mit tehet velünk a nem alvás. illetve tudtam, csak azt nem, hogy ilyen variáció is van. Szóval, ráköpdöstem az ezresre, erre a banya aszongya, vegyen elő egy még nagyobb papírpénzt. Elővettem azt hiszem egy kétezrest, és ugyanaz történt, a banya ráköpködött és nekem is azt kellett tennem, vagy azt mondta, ha nem is köpök rá, legalább fujjak rá.J  Ezek után aszongya, vegyek elő egy még nagyobb papírpénzt.. Én, istenverte naiv, még mindig nem fogtam gyanút, és elővettem egy tízezrest(!!!). Nos, ugyanaz történt, mint az ezressel. Ráköpdösött, nekem is azt kellett, gondoltam ez az apád - anyád idejöjjön című műsorszám rendes menetrendje, cigányéknál is.. Ekkor a cigányasszony aszongya… nézzen a szemembe, én magáért tíz fekete gyertyát gyújtok, ez az ár azért, hogy boldog legyen.. Persze nem így mondta, hanem már nem is tudom, pontosan hogy, de úgy emlékszem, valami teljesen tökéletes marketing szöveg volt J, ami egy ilyen kialvatlan, akkor éppen még maga bizonytalan, reménykedő nőnek kell. Mondjuk a fekete szín említésénél már gyanút foghattam volna… Summa summarum , eme nem túl magasröptű , de marketing ügyileg teljesen „korrekt” párbeszéd után  a banya az utolsó pillanatban kezdett elindulni, kezében az említett pénzzel. Mármint az enyémmel, a 13 ezer forinttal. Elkaptam gyorsan a kezét, de kiderült, milyen erős… Utána mentem, nem eresztettem, akkor elkezdett átkozódni, hogy minden áldást, amit eddig értem mondott, meg mondani szándékszik, átváltoztatja átokká, ha visszaveszem a pénzt. Végül valamiért, a szintén összeköpködött 10 ezrest visszaadta. Azt mondta, ezt visszaadom, a többit meg elviszem. Olyan gyorsan eltűnt és én úgy meglepődtem, és elgyengültem, hogy nem tudtam már utána menni. A bonus plus az volt a jelenetben, hogy közölte, jaj, jaj, én is egy szegény, hepatitises (!!) beteg vagyok, miközben összeköpködte a pénzemet.  No mindegy, a megrázkódtatástól még mindig lebénulva, először eltettem, azt hiszem a pénztárcámba a tízezrest, örülve, hogy legalább az megmaradt, és elindultam a metró felé. A rövid úton az jutott eszembe, hogy jézusom, ez a banya, ha tényleg nemcsak tolvaj, de tényleg hepatitiszes is, mi a fenét csináljak, összeköpködte a pénzemet, amihez én is hozzányúltam, ki kell dobni azt a pénzt, vásárolni sem lehet vele, mert mások is megfertőződhetnek, ugyanezért beváltani, felváltani sem lehet. A kezemet, a pénztárcámat, a táskámat ki kell fertőtleníteni, de mi van, ha így is elkapom ??  Már csak ez járt az eszemben, nem is a rászedés, meg az elvesztett pénz.  Mi lesz, ha pont most leszek hepatitises, amikor most lett hat hónap munkanélküliség után jónak ígérkező munkahelyem? Mi lesz velem, mi lesz a gyerekeimmel? Kőbánya Kispesten felszálltam a buszra hazafelé, próbáltam kicsit lazítani és megnyugodni, miután minden elvem ellenére, még koszos kézzel, idegességemben elszívtam egy cigarettát.  A buszról leszállva, odasétáltam a cigis boltba, mert már fogytán volt a cigim, és szerettem volna venni egy újabb dobozt. A körülményekhez képest egészen vidáman kértem a cigit a kiszolgálótól, és amikor fizetésre került a sor, mit tesz isten, egyszer csak nem találtam a pénztárcámat. Először csak zavarba jöttem. A kiszolgáló kislány megértően kuncogott, hát igen, női táska. Biztos sok minden van benne, nehéz bármit is megtalálni, ami normál esetben igaz is. Ekkor már a fele sem volt tréfa. Kiraktam a táskám egész tartalmát a pultra, a pénztárca sehol. Utána kiborítottam mindent még egyszer a pultra, a pénztárca sehol. Döbbenet, kétségbeesés, harag. Most mi lesz? A pénztárcában nem csak a pénzem volt, hanem az összes, létező iratom, és a bankkártyám. A dohányboltban a kiszolgáló kislány mellet nyüzsgő pasi azt javasolta, először a bankkártyát tiltassam le, az a legsürgősebb.

Valahogy haza botorkáltam, illetve rohantam, hívtam tesómat, barátnőmet és végre a bankot. Enyhén szólva is neurotikus hangnemben kértem, hogy tiltsák le a bankkártyámat. Megtörtént. Utána elrohantam a rendőrségre, ahol a többé-kevésbé segítőkész fiúka az ajtóban elkezdte kérdezgetni, mi történt, de igazából én sem tudom, azóta sem. Lehet, hogy a vénasszony emelte el a pénztárcát, annak ellenére, hogy előttem van, ahogy elteszem a pénzt és a pénztárcát a táskámba. Az is lehet, hogy utólag kiesett a táskából az utcán, vagy a bármilyen közlekedési eszközön, a metrón, buszon a táskából, vagy egyszerűen kiemelte valaki, valaki más, nem a vénasszony. A lényeg szempontjából utólag mindegy. A rendőr fiú közölte, hogyha feljelentést akarok tenni, akkor bizony egy kicsit várnom kell, és a kihallgatás eltarthat akár három-négy órát is. Mármint, hogy engem hallgatnak ki ennyi ideig, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet a bűntény bejelentéséhez. Ott álltam étlen-szomjan, halál idegesen, minden irat és egy fitying nélkül, valamint arra gondoltam, hogy a csudába fogom ezt az ostoba, szánalmas sztorit előadni a rendőröknek. Most jövök rá, hogy ez a szitu számomra egy kicsit hasonlított arra a helyzetre, amikor a megerőszakolt nő nem akarja három órán keresztül hosszasan elmesélni és bevallani, hogyan erőszakolták meg, amikor tulajdonképpen ez az erőszakolónak kéne, hogy az egyik, a legkisebb büntetése legyen. Szóval akkor úgy döntöttem, hogy nem, köszönöm, ezt a tortúrát én most nem csinálom végig, az irataim attól sem fognak záros határidőn belül előkerülni, ezt a rendőr fiúka is megerősítette. A fiúka tanácsára átmentem az okmányirodába, mondtam, mi történt, nagyon kedvesek voltak. Csináltak nekem ideiglenes személyit, lakcímkártyát, elmagyarázták, a többi iratot hogyan pótolhatom, és mivel nem jelentettem be a bűncselekményt, sajnos az új egészségkártyáért háromezer forintot kell fizetnem, szerencsére a többiért semmit. Tudomásul vettem és megköszöntem. Egyébként tényleg gyorsak és segítőkészek voltak, Utána át a bankba, készpénzt szerezni, mert egy fityingem sem volt. Ott először berögzítették az ideiglenes személyi igazolvány számát, csak így vehettem fel a pénzt. A pénztáros hölgynek, és az ügyintézőnek elmondtam, hogy valószínűleg kiraboltak, de mivel a marha nagy hülyeségemet nekik sem akartam elmesélni, nagyon tisztességesen sajnáltak engem J . Szóval igényeltem új bankkártyát, és a pénztáros hölgy azt mondta, nagyon sajnálja, de a készpénzfelvétel, bankkártya hiányában még ezer forintomba fog kerülni. Hát… Zák són. Az eltűnt 13 ezer forint, a bankkártya és az összes iratok mellett ez már szinte semmiség.

Utána kicsit megnyugodtam, a délutáni, rég várt találkozó szerencsére jól sikerült. Másnap még egész délelőtt rohangásztam a további iratpótlás ügyében. 

Így jártam. Megtanultam, hogy mindenért fizetni kell… Legfőképpen a saját magunk által kreált idegbajért és hülyeségért.  Ez azért NAGY DOLOG, nem…?